A meglepetésből felocsúdva, hogy a precízen formára készült svertszekrény és ék alakúra képzett tőkesúly fej nem illeszkedett egymásba, rögvest megkezdtem a svertszekrény belülről való csiszolását.
Több órányi küzdelmet követően a tőkesúly fokozatosan belesüllyedt a helyére.
Mivel több helyen majd 4-5 millimétert is kellett faragni, egyértelmű volt, hogy gelcoat nem maradt rajta.
Szerencsére volt otthon sicomin, ozmózisgátló epoxi. Ezzel két rétegben átkentem, ez tökéletesen helyettesíti a gelcoatot. Elgondolkodtam, miért ne törekednék tökéletességre - ez esetben a tökéletes tőkesúly-svertszekrény illeszkedésre.
Ennek szellemében bekentem q-cellel dúsított epixival az egyik oldalát a svertszekrényt, majd a tőkesúlyra polietilén fóliát tekertem, majd beleeresztettem a helyére. Így a formájára kötött az epoxi. Ezt megismételtem a szembe oldalon is. Sőt, ezúttal bekentem az egyik szomszédos oldalt is.
Igyekezetem meghozta a gyümölcsét.Úgy belekötött, hogy nem lehetett kiemelni.
Végigfutott a gondolat az agyamban, hogy itt a vége. Lefűrészelem a tőkesúlyt és eladom motoros hajónak Sibelát.
Aztán eszembe jutott, amikor lányomnak egy rossz ablakkeret kemény fájából íjat faragtam és gőzöltem. Elmeséltem neki, hogy az íjkészítés nagyon hasonlít a a hajóépítéshez. Olyan ősi tudást mozgat meg az emberben, ami mindannyiunkban ott rejlik a mélyben, mint a házimacskában a nagymacskák bölénygyilkoló alsó nyakharapó mozdulata..Ez az ősi, génjeinkben hordozott tudás szabadul fel amikor az ember íjat készít, hajót vagy házat épít. Amíg ezen filozofáltam, az 1 tonna húzóerőre feszített emelő egyszer csak kirántotta a tőkesúlyt a svertszekrényből. Innentől kissé óvatosabb leszek...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése